Hirdetés
Megosztás
Sensei Tóth István
2009. június 03. szerda, 07:50 | 
Írta: Sensei | 
| 
| 
Sensei Tóth István, 1981. Május. 2. Budapest.
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Karate Sportedző, okleveles karate edző.
Néhány szó...
Elkezdeni karatézni, nem is olyan nehéz, járni az úton, nehéz, látni amit elértünk, csodálatos...Mikor elkezdünk karatézni, még félünk, "cikinek" érezhetünk dolgokat, (ha idősebbek vagyunk, félünk, hogy kinéznek, kinevetnek), látunk fiatalabbakat, akik jók, és úgy érezzük, nem is biztos, hogy jó ötlet volt lejönni..
Aztán telnek a hónapok, és megvilágosodunk, na ilyenkor mindenkinél jobbnak hisszük magunkat, és be akarunk mindent bizonyítani. Még ha valami nem is megy annyira, akkor is azt hisszük mi vagyunk a leges legjobbak..
Majd telnek az évek, és kezdünk megérteni bizonyos dolgokat, amiket eddig láttunk vagy hallottunk, de eddig kuszák voltak. Most összeállnak, mint egy festmény, melyet elsőnek túl közelről kezdtünk el nézni, (ott is csak foltokat látunk), aztán ahogy távolodunk, egyre több részlet kezd összeállni, és a végén meglátjuk teljes valójában.
Önmagunk becsapása..
Az ember, azért szeret kifogást keresni szinte mindenre, hiszen mindig könnyebb mást hibáztatni dolgokért, kifogást keresni, (ha elkésünk, valahonnan általában nem azt mondjuk, hogy azért késtem, mert lusta voltam elindulni 10 perccel előbb, hanem inkább a közlekedésre fogjuk). Ezzel csak az a baj, hogy folyamatosan hazudunk magunknak, hazudunk másoknak.Sajnos a mai világban egyre inkább ez a jellemző, és egyre kevesebb olyan ember van, akiben benne van még a tisztelet, becsület, öszinteség, önzetlenség. Gyermekeink, és mi magunk is a média, tv, Internet nehezen szűrhető tartalma miatt, egyre fogékonyabbakká válunk az erőszak, a közöny, és a tiszteletlenség iránt, ezen sajnos változtatni nem nagyon lehet.
Karate edzéseken, viszont olyanokkal lehetünk együtt, akik szeretnének a mai világunkban egy kis nyugalmat, szeretnének egy helyet, ahol kikapcsolhatnak, félre tehetik minden gondjukat, bajukat, hallhatnak becsületről, tisztességről, tiszteletről, önzetlenségről.
Megtanulhatják, hogyan keljenek fel akkor is, ha már minden összeomlani látszik maguk körül, megértik, hogy több út létezik egy adott cél eléréséhez, megismernek másokat, és ami a legfontosabb megismerik önmagukat.
Nem az izmainktól függ egy harc kimenetele.
Hogy mit is jelent?
A harcnál most ne egy utcai harcra gondoljunk, (természetesen arra is igaz), inkább gondoljunk az élet megannyi harcára, amit vívunk az iskolában, munkahelyen, tárgyaláson, vagy akár a családon belül is. Ezek a "harcok" nem az izmaink vastagságától függően fognak úgy végződni, ahogy mi szeretnénk, ha lelkileg gyengék vagyunk, akkor a másik akarata fog érvényesülni, ha szeretnénk, ha nem. A világban problémák 1000 éve is voltak, és 1000 év múlva is lesznek. Ha csupán a másik jóindulatában bízva várnánk, hogy jó irányba terelődjön életünk, nem számíthatnánk túl sok jóra.
Nagyon sokan azt gondolják, hogy ha már jól ki vannak "gyúrva" az elegendő, ahhoz, hogy őt ne támadják meg, vagy ha mégis akkor biztos, hogy meg tudja magát védeni. Sajnos ez nem így van, ha így lenne, nagyon egyszerű lenne az ember élete, fogna két 30 Kg súlyzót, és egész álló nap emelgetné, nagyon erős lenne testileg az tény, de a lelke, az elméje, nem edződne, nem fejlődne.
Régebben a lovagok nem csak erejük növelésére, hanem tudásuk fejlesztésére is igen nagy hangsúlyt fektettek. Ebben is különbözött egy Lovag egy Barbártól mind a kettő erős volt, de a lovag nem csak erejét, hanem a fejét is használta a harcban.
Ezért az edzéseken is, nem csak a testi erőnk növelésére, hanem lelkünk, szellemünk fejlesztésére is nagy hangsúlyt kell fektetni.
Nagyon sokan éppen ezért találják nehéznek, vagy éppen unalmasnak a Harcművészeteket.
Rengeteg felnőtt úgy gondolja, hogy ha gyerekek között kell edzenie, az kellemetlen, és ezért inkább nem is megy edzeni, pedig minden edzésen lehet tanulni, mert nem a másik miatt megy le az ember edzeni, hanem önmagáért. Ezért lényegében teljesen mindegy hogy csak kicsik, vagy csak felnőttek veszik körül.
A másik hiba, amibe beleesnek az emberek, hogy inkább csak néznék az edzést, vagy csak "ugrálna", és nem szeretne előrébb jutni ebben az egészben. Ez általában azokra jellemző, akik nem bíznak önmagukban, nem hiszik, hogy képesek megtenni dolgokat.
Mindenkinek arra van ideje, amire szeretné, hogy legyen.
Az idő hiányát is sokan fel szokták hozni, de ha a saját egészségére, nincs valakinek heti 2x 1.5 órája, ott valóban problémák vannak, és el kell gondolkozni azon, hogy mi lehet az, ami ennyivel fontosabb saját magunknál.
Tanulni sosem késő.
Az életben az egyetlen dolog, melyre nem lehet azt mondani, hogy már öreg vagyok hozzá, az a tanulás. Jómagam is folyamatosan képzem magam, mind testileg, mind szellemileg.Én nem mondom, hogy ha lejössz edzeni 2 hét múlva, lefogysz 10 kilót, és azt, sem hogy ha jársz, 1 hónapig mindenkitől megvédheted magad, vagy a te akaratod fog győzedelmeskedni midig, de azt igen, ha az edzésekre szorgalmasan jársz, és figyelsz, akkor nagyon sok olyan dolgot fogsz tanulni és megérteni, amitől sokkal jobbá, és könnyebbé, és kellemesebbé válik az életed.
A karate oktatása.
A karate oktatásával, már a kezdetek óta foglalkoztak, és foglalkoznak ma is tanárok. Fontos, hogy a megszerzett tudást, a belső értékeinkkel együtt képesek legyünk átadni, hogy ne szabjunk gátat a fejlődésnek. A művészet nem más mint önkifejezés, érzelmek, gondolatok átadása, de hogy ez megtörténjen, meg kell tanulni az alapokat.Karatézni, megtanítani valakit nem könnyű, hiszen mindenki másképpen gondolkodik, más az életkora, másképpen lát bizonyos dolgokat. De mindenképpen érdemes, legalább meglátogatni egy edzést, veszíteni nem lehet vele, csak nyerni, ha mást nem is némi tapasztalatot. Sensei Tóth István
Tel: 06-20-982-3114
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.